Ügyvédek a közjóért – október 22-én közel 100 ügyvéd tart pro bono konzultációt Budapesten

A Budapesti Ügyvédi Kamara becslése szerint tízezres nagyságrendű azoknak a száma, akiknek problémát jelent a jogi segítséghez való hozzáférés. Ezt felismerve Magyarországon első ízben fordulhatunk ügyvédhez ingyenes jogvédelemért ilyen nagyszabású társadalmi célú kezdeményezésben. Az esemény megoldási lehetőséget kínálhat azoknak, akiknek függőben lévő peres ügye van és nem biztosított a jogi képviselete, valamint azokat is várja, akiknek tanácsadásra van szüksége kisebb tételű jogvitákban.

A mindennapokban sokszor egy határozat értelmezése is kihívást jelent, így rendszerint a jogorvoslati beadvány megfogalmazása is elmarad. A pro bono tanácsadás céljai között szerepel, hogy segítse a jogkeresőket kérdéseik tudatos, értő megfogalmazásában és arra megfelelő válaszokat kapjanak.

A Budapesti Ügyvédi Kamara épületében és néhány kolléga irodájában 2019. október 22. napján 8 és 16 óra között várják a konzultációra érkezőket. Az eseményre előzetesen 400 fő regisztrációjára van lehetőség. A tanácsadásokra jelentkezni az alábbi oldalakon lehet:

REGISZTRÁCIÓ A 8:00 ÉS 10:00 ÓRA KÖZÖTTI TANÁCSADÁSOKRA ITT

REGISZTRÁCIÓ A 10:00 ÉS 12:00 ÓRA KÖZÖTTI TANÁCSADÁSOKRA ITT

REGISZTRÁCIÓ A 12:00 ÉS 14:00 ÓRA KÖZÖTTI TANÁCSADÁSOKRA ITT

REGISZTRÁCIÓ A 14:00 ÉS 16:00 ÓRA KÖZÖTTI TANÁCSADÁSOKRA ITT

REGISZTRÁCIÓ AZ ÜGYVÉDI SZÉKHELYEKEN IGÉNYBE VEHETŐ TANÁCSADÁSOKRA ITT

Kiemelt területek: polgári és cégjog, családjog, társasház és ingatlanjog, valamint büntetőjog. A konzultációk körülbelül 20 perces időtartamban zajlanak, ez idő alatt a konkrét eset vázolása, az egyszerűbb kérdések helyben megválaszolása lehetséges, az összetettebb ügyek természetesen hosszabb munkafolyamatot igényelnek. Ennek módjáról a regisztráció után bővebb, informatív levelet kapnak a jelentkezők, valamint a helyszíni konzultáción megbeszélik potenciális pro bono ügyvédeikkel a további lépéseket.

Segítség nélkül senki nem marad. A pro bono tanácsadás megszervezésével és az ügy felkarolásával a Kamara megteremti a kereteit annak, hogy minél szélesebb körben jogi képviselethez juthassanak az erre rászorulók, az októberi esemény népszerűsítésével pedig közelebb hozza az ügyvédi tevékenységhez az embereket, hiszen a jogi tanácsadás egyik legfontosabb eleme az ügyfél és ügyvéd közötti bizalmi kapcsolat kialakítása és fenntartása.

A jelentkezési lehetőség már mindenki előtt nyitva áll, az október 22-i konzultációkon elhivatott ügyvédek várják, hogy segítsenek kitalálni a jogi útvesztőkből.